udv-hsz hsz-csik
2017-10-22
Vasárnap
Előd napja

Min: 14
Max: 16
Min: 5
Max: 7


Tisztelt vendégeink, kedves olvasók!

A frissesség, megújulás időszakában munkánkat is ennek szellemében igyekszünk végezni, felpezsdül a város. Temérdek rendezvény, megmozdulás jellemzi ebben az időszakban a települést és vonzáskörzetét.

A közel 1500 kerékpárost és még legalább ennyi gyalogosan, illetve autóval és autóbusszal érkezőt számláló szejkefürdői majálist követően májusban a virágoknak jut a főszerep. Nemcsak azért, mert május első vasárnapján virággal köszöntjük az édesanyákat, hanem mert már javában zajlik a Virágos Székelyudvarhely program negyedik kiadása, május 11–14-én pedig a X. Dísznövény kertészeti kiállítás és vásár kínálatában gyönyörködhetünk. Továbbá e jubiláló rendezvény keretében zajlik a több éves hagyománnyal rendelkező Erdély szépe szépségverseny is.

Május végére, május 26 – június 2. között szervezi meg a polgármesteri hivatal a városnapokat. Az Udvarhely Napok rendezvénysorozat kínálatában minden bizonnyal a lakosság minden korosztálya, illetve a testvérvárosi delegációk, de a pünkösdi búcsúra tartó turisták is találnak kedvükre való programot. A gyerekfoglalkozásoktól, a kulturális és sportrendezvényeken, valamint a hagyományápolást, településünk történelmét és múltját népszerűsítő eseményeken át a népzenei és könnyűzenei koncertekig sok tartalmas szórakoztatást, gasztro- és borsétányt ígérnek a szervezők. Az Udvarhely Napokon színpadra lép az Omega, Rúzsa Magdi, a Republic, a Hot Jazz Band és még sokan mások. Ugyancsak a városnapok keretében gyereknapi rendezvények sokaságával örvendeztetjük meg a legfiatalabbakat, bábelőadások, játszóház, kézműves foglalkozások, rajzverseny, kismama-sátor, arcfestés várja majd az ünnepelteket. A várat megnyitjuk a nagyközönség előtt: 26-án ugyanis harangkiállítás kezdődik, és a Székelyföldi Legendárium makett kiállítása nyílik meg a Székelytámadt vár bástyáiban. Május 28-án pedig több mint 400 gyermek fog karneváli hangulatot varázsolni a várba, hiszen ekkor zajlik ott a Legendárium Karnevál, amelyen fellép az Evilági Zenekar és a Zete hangját kölcsönző Baricz Gergő is.

Továbbá készülünk a Szentlélek eljövetelének ünnepére, pünkösdre is. Testvérvárosainkból, baráti közösségeinkből mindig szeretettel várjuk és kísérjük el a zarándokokat a csíksomlyói búcsúra. Ilyenkor sok keresztény testvérünk érkezik Magyarországról és a Kárpát-medence minden szegletéből, sőt a nagyvilágból.

Időben tovább haladva, a Haáz Rezső Múzeum munkatársai idén is megszervezik a Múzeumok Éjszakáját, a város turisztikai irodája túrahelyszínekkel, körútjavaslatokkal várja az idelátogatókat.

És ha helyi termékeket, finom étkeket szeretnének vásárolni, megtalálják a minden hónap utolsó szombatján a Márton Áron térre szervezett Helyi Termékek Hagyományos Vásárán, vagy a különböző városi rendezvények vásárán.

A Székelyudvarhelyre látogató vendégeket arra kérem, látogassák meg a turisztikai látványosságainkat, az itt található emlékházakat, múzeumokat, vegyék ki részüket az éppen aktuális programokból, és ne feledjék: visszavárjuk városunkba.

Tisztelettel,
Gálfi Árpád polgármester


 
Keresés a honlapon:
Magyar | Romana | English | Deutsch